Martin Seiter MBA életrajza

Martin Seiter, MBA, 14 éve dolgozik az Oberbanknál. Pályafutását lakossági ügyféltanácsadóként kezdte a Gmunden-Rathausplatz bankfiókban, melynek vezetésére nagyon hamar felkérést kapott. 25 évesen ő lett az Oberbank legfiatalabb fiókvezetője.

 

Két évvel később bízták meg a vöcklabrucki bankfiók irányításával, amely az Oberbank nagyon fontos fiókja vállalati üzletági szempontból, majd további két év sikeres tevékenységet követően a salzkammerguti üzleti terület helyettes vezetői pozícióját nyerte el. Ebben az időszakban végezte el az Oberbank vezetőképzési akadémiáját a linzi menedzsment akadémián, a LIMAK-nál.


2016-ban felkérték a salzburgi üzleti terület vezetői posztjára, 2017-ben pedig a központi lakossági osztály vezetésére. 2018-ban átvette a salzkammerguti üzleti terület vezetését, és lebonyolította a fúzióját a welsi üzleti területtel, azóta a Felső-Ausztria Dél üzleti terület vezetőségének tagja, amely az Oberbank fő piacain az egyik legnagyobb és legjövedelmezőbb üzleti terület. Ebben az időszakban fejezte be Global Executive tanulmányait MBA titulussal.


2020-ben a Felügyelő Bizottság az Oberbank AG igazgatótanácsába nevezte ki.

Martin Seiter, MBAMartin Seiter, MBA

Quelle: Peter Rigaud